Névadónkról

Kolozsváron született 1802. december 15-én. Édesapjának matematikai és tanári munkásságán kívül nagy érdeme, hogy fiát különleges gonddal nevelte és irányította a matematika felé. Vívásra, hegedűjátékra, zenei ismeretekre és matematikára ő maga oktatta a fiatal és rendkívül értelmes fiút. Már négyéves korában nevükön szólította azokat az egyszerű geometriai alakzatokat, melyeket atyja krumpliból vágott ki neki. Hatévesen írt és olvasott. Tizenkét éves korában került be a kollégiumba, de ez számára nem jelentett veszteséget, mert annyira fejlett, sok ismerettel rendelkező volt, hogy az első három év átugrásával rögtön a negyedik osztályba került. Az alig tizenöt éves gyermek sokszor helyettesítette apját matematika órákon.
Alaptermészetében nem volt ilyen kimagasló: az akaraterő sokszor fajult nála makacssággá, a meleg szeretet meg nem értő önzésbe. Uralkodni vágyó, kiszámíthatatlan, túlérzékeny volt.
Életének első szakaszára döntő befolyással hatott az édesapja. Tőle kapta nemcsak az ismereteket, de a gondolkodás szigorát, igényességét is.
Gausz az édesapa kérő levelére nem válaszolt, miszerint vegye maga mellé fiát a götthingeni egyetemre. Ezért 1817-ben a bécsi katonai mérnökakadémián kezdte el tanulmányait. A katonai fegyelemért nem lelkesedett, de elviselte, mert az akadémián maga színvonalú volt a matematika oktatása.
A kiváló teljesítményű ifjúra felfigyelt János főherceg a hadiakadémia parancsnoka is, aki az apához írt levelében elismeréssel nyilatkozik.
1823-ban fejezte be akadémiai tanulmányait. Alhadnagyi ranggal a temesvári erődítési igazgatósághoz kapott beosztást. Ebben az évben ismeri fel az összefüggést, amely a párhuzamossági szög és a párhuzamossági távolság között áll fenn.
Apjához írja november 03-án levélben:

„Semmiből egy új, más világot teremtettem”.

Az apa ekkor még nem tudta elhinni, hogy a kétezer éves problémát éppen az ő fia oldotta meg. Ez nagy csalódást jelentett a fiú számára.
1883-ban nyomtatásban látott napvilágot Bolyai János abszolut geometriája, az Appendix. Az apa egy példányt elküldött Gausznak véleményezésre, akinek válasza nagy csalódást jelentett. Ennek ellenére a zseniális mű kezdett ismertté válni. 1867-ben lefordították franciára, majd olaszra, angolra és németre is.
Öt év alatt négy kiadásban jelent. meg. Magyarra 1897-ben fordították le, egyszerre ketten is.
1826-ban Aradra helyezték át. 1830-ban már főhadnagy Lembergben. Itt a maláriától és kolerától erősen megviselt állapotban adott végső formát az Appendixnek.

1832-ben Olmützbe helyezik, ekkor már százados. Katonai pályája szépen ívelhetett volna tovább, de a tudományos munkájával kapcsolatos sikertelenségek összeférhetetlen emberkerülővé tették. 1833-ban saját kérésére nyugállományba helyezték. A következő tizenöt évben a domáldi-birtokon lakott. Összeköltözött Kibédi Orbán Rozáliával. A kauciót nem tudta felmutatni, így nem vehette feleségül. Két gyerekük született: Dénes és Annamária.
A kis katonai nyugdíj, a kis birtok szűkös jövedelme folyamatos anyagi gondokat eredményezett. Ezért nem tudta tudományos munkásságát komolyan folytatni. A lipcsei sikertelen pályázat az idegeit teljesen tönkretette.
1846-ban Marosvásárhelyre költözött. Orbán Rozáliával végleg szakított, édesapjával kibékült. Minden idejét az „Üdvtan” megírására fordította.
1860. január 27-én ért véget ez a nagyon tehetséges, tragikus élet. Amikor január 29-én eltemették a laktanyából kivezényelt katonai testületen kívül csak három személy kísérte el utolsó útjára.
A marosvásárhelyi kollégium egykori tanulójában az egyetemes matematika egyik legeredetibb géniuszát, s mint ez ideig legnagyobb hatású tudósunkat tiszteljük.

Vissza a lap tetejére!